Görbe önarcképek

A lekésett izsáki vonattal, – amiért nyolc évesen megrugdostam imádott dédim – félve, hogy ettől majd elmarad az aranynyár? A zuglói utcagyerekként megélt ellenforradalommal, ahol majdhogynem engem is megöltek, mint a tetőnkről közvetlen lelőtt barátomat? , még most is látom ahogy a hófogó rácsról a mélybe bukik; A zsolnai gyár tövében megesett kefélésekkel, ahol orvérzésig hol a nőt tuszkoltam, hol a féltékeny haverral birkóztam, valami jó neki is legyen? Stoppolásokkal keresztbe kasba kishazámban: Üvöltés, és Úton, és Dylan Thomas, és Szerb Antal Világirodalmával tarisznyámban, ahol az erdők alján, az fagyos éj közeledtén többnyire egy ruszki katonai autó mentett meg, ó hova lettek boglya moteljaim s kazal szállodáim?, otthontalan csavargásaim menedékei, ó melyikről írjak? 

Kezdjem a tanyáimmal, azokkal a kis nirvána szigetekkel, amikre mindig vágytam? S ahol egy életre beszőte képzeletem az olajfa sövény? A kis görög faluban, Byron sírjánál, könnyszemüvegben? A külföldre szökés első lépcsőin, Capriban, egy képeslapon? Kis olasz kocsmákban, ahol énekelve, gyermeki nyelven beszélnek? s, ahol valami félreértésből a világ legjobb kávéját főzik ; Róma ezer éve tartó templomzúgásában?; Az olasz konzulnál, aki meghányatott Amerika vágyamban?; Menekültautónk a kisFiat pezsgős búcsúztatásánál, mellyel évtizedekre elhagytam őseim Európáját, repeső vágyban és gyászos bűntudatban?; Nápoly utcáin Nápolyba botladozva, egy lábamra tekeredett pálmafa-kutyával? A menekült tábor őrével, aki elvette az emberi jogaimat? s ami újra felbukkant ama 34-ik utca és a Broadway sarkán, felocsúdva az Újvilágra, Egy olasz táj ciprusainál, ahol nők mosták mindenki szennyesét, a falusi kútban s mint öröklét hullott az édes mediterránium? 

Egy görög monostor férfiaknak nyitott kapujában, ahol mégis a világi kuplerájt választottam, na meg a nőt? A Sixtusi kápolnában, ahol levált a cipőm talpa? A queensi magasvasút alatt, ahol székrekedést kaptam a kemény fagyban? A vad Catskilll hegység, vadászházon átfolyó forrásánál, háta mögött egy erdélyi fickó, aki a saját őzeit a saját tornyából lőtte? Arizóna határánál, ahol manóként kuksolt a családom, mert kifogyott a benzinünk a kígyókkal teli éjszakában? A Mohave sivatag Újvilágról hadonászó szélmalmainál? ; Az mindig elfagyó de akkor tobzódó naranyligeteknél, spártai késő nyár beütéssel, Beekersfield kapujában, ahol naivul megfogattam, soha többé ne fogok fázni? ; Amint megpillantottam vad testét Rokaway Beachnél az Atlanti Óceánnak? Fókákat szoptatva lila medúzámat a Montery Bay-ben?

Kitántorogva a Central Parkba a Francia Követségről, nagy rozsdás álomszögekkel fűre tűzve, hogy a kultúrsokk ne rángasson halálra? A Metropolitan Art Múzeum Egyszállszakál kínaijának vízfestményei előtt? Föl-le járva a Greeenech Villageben, amit elloptak előlem? Tüszős mandulámat mutogatva egy apácának egy manhattani templomban, levegőért kapkodva, de azt mondta nem halok meg, s igaza lett? Floridában, a Boardwalkon, mikor lecsapott rám egy eltévedt szélvihar? Egy régi zsidó nőnél, aki nem hitt nekem, mert kék a szemem? Egy Everglades-i krokodilnál, aki ellopta a csalim, de én megúsztam? Egy kis kurvánál, aki arcunkra nyomta bájait, aztán a haverom szétverték a bodyguardok, mert felállt a farka? Egy floridai milliomos tornatermében, ahol tükörből kritizálták a szabálytalan olasz gránitkirakásunkat? Egy miami kávézóban, ahol ihatatlanul édes, Castro ellenes kávészirupot mérnek, sült édeskrumplival? A charlestoni öregváros ezerszeresére nagyított Szentendre kertjeiben? A kaliforniai pisztrángnál, no nem, ez nem a Yeats-é, aki indiánokról mesélt nekem, s láttam is egy lányt, egy hidroplánnal landolt a kígyók s aligátorok üdvözölték, de nem volt hajában piros virág, a szívem mégis kiugrott érte torkomon?

A Henry Miller kunyhójánál, ahol a Jack Kerouac még mindig meleg írógépe mint szivárványt húzó duplaszárnyú beleveszett San Francisco ködébe? S nekem fogalmam se volt hogy Henry egy próféta, széplelkű férfiak nemiszeme, nők fantáziatárgya és gyóntatója, a valóság happy vérkopója, vagy a barna medvénél, aki ellopta a gyerekek gyümölcsjoghurtját, hiába üvöltöztem fél méterről a pofájába, már nem is emlékszem melyik parkban, Kings Canyon, vagy Yosemite? Vagy mikor megláttam először a Fenséges Tenger ő-Nagyságát, Thesszalonikinél, kint a hegynyi hajók fújtak, én meg azt hittem a tenger vagy maga Neptunusz bődül, s rémültömben elejtettem fényképezőgépem, az NDK-s Praktikám, mitől minden kép elhalványult? Vagy később, az ötezer éves óriás fenyők előtt, ahol ugyan ez a fényképező fénymérője ezt már tovább nem bírta, s belevakult az ötezeréves fák fenségébe? Vagy mikor az Irszetterünk beugrott a jeges tóba, Kiskunfélegyháza határában, pár hónappal előbb mielőtt az egy síró vadásszal agyonlövettem? 

Vagy ahogy egy öreg nő ölében ráeszméltem tizenhétévesen a szerelem boudleaires spleenjére? Vagy mikor egy dunai uszály végéből kiengedett selyemzsinóron, sajtkockáimra harapott márnaszörnyeket vonszoltam be a csónakdaruval nagyok voltak, csupaszok, nagyon szálkásak, s nem tudtam mit kezdjek velük.? Vagy amikor a koromsötét gemenci erdőkben körbevettek a vaddisznók, én meg majdnem feladtam, hót részegen? de aztán egy fán remegve töltöttem az éjszakát? Vagy amikor pufajkámban beugrottam a jeges Dunába, hogy egy ezertonnás uszályt a parthoz kössek? s hiába ültem be utána a forróvízes lavórba, mégis pirosat pisáltam. Vagy amikor szemcsipesszel kiraktak a proli hóra, mert leolvasztottam első apósom bádog-bojlerját? Vagy a másodiknál, aki egy pisztollyal hadonászott, pedig én is lehettem volna a hátrahagyott fia. 

Vagy amikor kiesett csapágyastól a kerekem, a nagy amerikai semmi közepén, éjszaka, New York és Miami között?, útban Connecticutba, ahol majd ólommal telitett festéket égettek spanyol bérlők lakásaiban. Vagy amikor egy jenki Richmond Hillben az utcára hordta majd szelíden ránk erőszakolta az anyja összes bútorát, amivel jól berendeztük a házunk, s amit később megint az utcára hordtunk, mert sürgősen Kaliforniába kellett költöznünk? Vagy mikor harmincöt év összes könyvét jótékonycélra hagytam, Zamárdiban? Vagy amikor piros papírrózsáktól fulladozott a november 7-i ünnepségem, hogy a pártitkárunk megszopassam? Vagy amikor harmincötödször lötyögtem billencs Ifámmal az algyői vasútvonal töltésén, a rekkenő nyárban, oda-vissza, hogy a lebillentett kupac földért kapjak egy strigulát? Vagy amikor egy fülledt éjszakán, tízméteres vasteknőmről, meztelenül fejest ugrottam a Csepeli Szabad kikötő moslékjába, hogy kimentsem a kikötői trutyiból Csuncsi nevű vörös kismacskám? vagy amikor ugyanott, csak egy másik éjszakán pszichedelikus Mambó magnóm kiadta a lelkét, s én dühömben a nemzetközi kikötő vizébe basztam? ;vagy amikor csóri proligyerekként Gide-ről meg az Action gratueről, meg a család haláláról kezdtek el beszélni művészbarátom szülei, s kérdően rámnéztek? Vagy amikor részeg hajósként a mohácsi Dunába estem hanyatt, egy könnyektől maszatos néma nőt szorítva? Vagy amikor a baracskai rabtáborból szállított őszibarack rakományom leborult, mert frontálisan menybe küldtem egy fehér lovat?

Vagy amikor egy jugoszláv mérnök látva mi magyarok hogy lógunk a newyorki munkahelyen azt üvöltözte ”here you have to work, you dirty pigs, this is not Jugoszlávia!”,- mi meg elkezdtünk fetrengeni a röhögéstől;
Vagy amikor egy pap állt meg érdi kapunkban, kérdezve, mit tehetnénk együtt eltűnt anyámért? ; Vagy amikor egy kedves indiai doki egy amerikai rákkórházban közölte: kivette a nőm nemiszervét? Vagy, amikor az anyám
az apámat baltával fejbe vágta, aki nem tudta rábeszélni anyámat, hogy adjanak be a lelelencházba s meg akart fojtani, mert bőgtem? Vagy amikor egy hurrikán ringatott Florida kapujában, harminc centtel a zsebemben, az
újjáépítésben soromra várván? Vagy melyik fel és leszállásnál két kontinens között, hol keletnek, hol nyugatnak, harmincadszor, negyvenedszer? mindig elmerengve vajon megvan e még kishazám, létezik még Amerika? Egy buzi mesterszakács lihegését hallgatva a Lower East Side egyik alagsorában, csatorna lefolyóját javítva? 

Vagy amikor egy zsidó professzort Izráelbe küldtem Amerikából, s azzal jött vissza, hogy az maga volt a pokol ;Vagy amikor egy alföldi munkásnő remegő hangon remegő kézzel számolta le a lopott sóderért a havi fizetését ?A családi kirándulás előtt a Coney Island-i Aquariumnál, ahol én kint maradtam, mert hiányzott a jegyhez pár fillérem?, hasonló a Bronx-i Zoo-nál?, vagy ugyanaznap a subwayn hazafelé egy bebaszott néger belénk akarta kedveskedni tálcájáról a kínai kajáját? első Párizsomba tartó metró utamnál, mikor lekésett repülőmet betemette a hó, s hóttrészegen se tudott a szálloda tulaj levenni a csórelt szeszekért, amitől gondosan körbehugyoztam legalább a montmarti lokálok kerítőit; vagy amikor egy állig felfegyverzett rendőrosztag várt Atlanta repterén, mert egy pöcsköszörűn megittam egy féldeci whiskyt? 

vagy amikor egy csúzlilövéstől Magyar Pilóta nevű sapkámban fejest ugrottam egy oltott meszes gödörbe, kijárási tilalomkor az Ellenforradalomban, vagy amikor száz kamasz hurrázva dobálta éhes népművelőjét a levegőbe bennem, nem sejtve hogy örökre elhagyom őket a felnőtté válásban Zamárdiban; vagy amikor kultúrsokkos állapotban agyamat próbáltam a szemközti Central Park füvére cipelni, s egy ír felvonulásba keveredtem, s belémbölbölt egy zöld rezesbanda? ; vagy amikor utoljára öleltem meg utcasöprő anyám, aki aztán világgá ment a cigányokkal? ; vagy Pompei fürdőjében, rádöbbenve: az emberi evolúció itt végetért?, semmi fontos nem történt azóta ; vagy egy ; vagy amikor egy öreg zsidó festőnő felvilágosított Miamiban, miszerint fontos vagyok a Jóistennek, hiszen adott spiritet nekem? s ezáltal örökre megkönnyebbültem; vagy a tihanyi Apátság előtt, ahova fölkanyarodtam a nyári Bach koncertre, letéve teherautómról ötven stopposom? 

Vagy amikor egy öreg amerikai milliomos azt mondta: nem szokott, de most nekem segít, s pár nap múlva meghalt vagy a történelmi várost összedöntő hurrikán ujjépítő főmegbízott kirúgásakor, amiért sikkasztott, mielőtt közös bizniszt kezdtünk volna; jogosítvány, érvényes rendszám nélkül átcsühögve Manhattenbe az East Riveren, egy Broadway-i kiárusításra, ahol faszoltam két kis hangfalat, ami majd Kötcsén hörögte ki lelkét? egy sikertelen, éjszakai kamasztámadás alkalmával, a J metrón hazafelé a new yorki éjszakában, ahol végül hülyére röhögtünk magunk, hogy nekem kéne kirabolnom őket? a csóri én vagyok ; egy magyar templomban Florida végén, ahol az erdélyi pap csodaként mutatott be, mert megjósoltam egy nyilvánvaló hurrikánt?; Vagy amikor egy kis békéscsabai magyar törpét a lábaimhoz dobtak egy miami templomkertben, én meg lakókocsimba befogadtam, s vele éltem, s amíg apró lábaira nem állt?

 Vagy amikor egy nagykovácsi por és zajüzem raktárának vezető bentlakója lettem, első amerikai hazatértemkor, közel ötvenévesen, kis századmilliméteres biszbaszokat gyártva?; Vagy amikor végre elmentem megnézni a Szabadság Szobrot, de restaurálták?; Vagy egy balatoni viharban, oldalán száguldó vitorlásomon, viking dalokat énekeltem családomnak, akik egy vonatban mögöttem hazafelé zötyögött? Vagy amikor egy óriáspapagájokat becéző, sziámi macskákat nyalogató, iguánákat dajkáló leszbi öreglány nyitva felejtette nekem arborétumslozijának ajtaját, s egy Marilin Monroe plakátra maszturbált? Vagy kilencévesen a tehervonat ütközőjén csüngve a rákosfalvai Körvasúton, s később a kerekek össze is csöngtek egy másik vasúti híddal, ami egy bluesban bús dal a szelekben, s a vonattal, mivel messzire húzna a kedvem ? Amikor egyszál gatyában ágyukba kergettem Kelet-Európa egymást lincselő menekültjeit az olasz Compóban, „itt bambinók alszanak rohadt gyilkosok”, üvöltöttem, „bambínók, értitek!?”

Netán azon az 56-os tényleges lincselésnél, ahol kiéhezett háziasszonyok agyonvertek egy smucig bolgárkertészt, aki igyekezett, de nem eléggé, s most a fejemben is van egy utcatáblája? Vagy amikor már tényleg belelógattam ahogy megígértem a lábam Kalifornia szélén, Big Surnél a Csendes óceánba, miközben a Henry s a Jack írógépére füleltem? vagy netán a végén, a szegény ember józan állapotánál, ahol Amerika csak egy csodálatos luxus, mint egyeseknek a szépség, nekem elég volt, megyek haza? Vagy mikor csak azért utaztam el Velencébe nászútra, hogy jól összevesszünk s Szilveszter éjfelét üldözzem az Alpok havas-ködös labirintusában, hogy éjfélkor legalább a határőrökkel koccinthassak, de addigra mind lelombozódtak s a sötét határ fenyőit bámulták? 

Vagy amikor a Queenstől a Manhattanig tartó, mára rejtélyes utamon ötvenszer állt le döglődő teherautóm, lejárt rendszám, lejárt biztosítás, lejárt jogosítvány, mire végül csak oda értünk., s egy hétig valaki ócskaságait pakoltam egy queensi garázs padlásán., utolsó filléreimen beépítettem, hogy majd itt lakhatom, a Világ Fővárosában, s hiába üvöltözött a férj, hiába fenyegetődzött gyilkosággal, az erdélyi asszonya túlsikította, s engem románul elüldözött, mert a kocsim nem elég előkelő a környékükhöz?, igy aztán becaplattam a Manhattanbe, egy tönkrement stúdióba, a Broadwayn, s utolsó tettem New Yorkban az volt, hogy vettem két kis hangszórót a kiárusításban, s amik később szinkronrecsegésbe fulladtak kötcsei folyosónk ködében? vagy csak tényleg végül ott, amikor azért házasodtam harmadszor, hogy most aztán utoljára felfedezzem Amerikából amit csak lehet? S amiből aztán semmi se lett? Vagy amikor az Elfújtaaszeles Charlestonban egy ültetvényes mansion reparálásánál egy ötöd generációs holland tündér-hölgy, első, élő arisztokratám így sikkantott: „ó, hát itt van az én Májkölandzselóm, képzeld ma reggel a te Liszted hallgattam!”!?; vagy amikor fönnakadtam egy ausztriai szögesdróton, D. Thomas Sóhajokból c. versét kántálva az ordas éjszakában, majd egy katatón verset Költöttem hírtelen: